Az Orvosok szakmai szerveződése a 19. századra nyúlik vissza. 1837-ben létrehozták a Magyar Királyi Orvosegyesületet, majd az induló Orvosi Hetilap 1857-es számában Markusovszky Lajos meghirdette: „Célunk a magyar orvostársadalom és -hivatás emelése, az orvosok állásának szabályozása az államhoz, a közönséghez és ügyfeleinkhez.”

Bár a kiegyezés után sorra alakultak a különböző szakmai szervezetek, így az Országos Orvosszövetség, vagy a Budapesti Orvosi Kör, a magángyakorlatot folytató orvosok és a „pénztárorvosok” szervezetei, de a közcélok és a magánérdekek közötti ellentétek végig túlságosan erősek voltak. Az 1918-19-es történések idején a hazai orvostársadalom átpolitizálódott, a szakmai érdekképviselet igényét legyőzte a politikai érdek. Külön szervezetbe tömörültek a baloldali, majd 1919 őszén a, „keresztény-nemzeti” orvosok, s ez utóbbiak rendkívül befolyásos egyesületet is létrehoztak, a Magyar Orvosok Nemzeti Egyesületét, melynek első vezetője Csilléry András fogorvos volt. A MONE Magyar Orvos címmel folyóiratot indított, támogatta a numerus clausus törvényt, amely drasztikusan korlátozta a zsidó medikusok felvételét, és a Turul diákszövetségen belül megszervezte a „keresztény-nemzeti” medikusok szervezetét. Ilyen előzmények után született meg az 1936 évi I. tc. „Az orvosi rendtartásról”. A törvény második paragrafusa kimondta: „Olyan tevékenységet, amelynek végzése orvosi oklevélhez van kötve, csak az folytathat, aki a kamara tagja.” 

1936 október 23-án az Országos Orvosi Kamara elnökéül a jobboldali elkötelezettségű Verebély Tibor professzort, az Egészségpolitikai Társaság jelöltjét választották meg. 

1936-tól 1945-ig működött az Országos Orvosi Kamara (OOK). Német és osztrák mintára szervezték meg, figyelmen kívül hagyva, hogy az angolszász országokban, mindenekelőtt Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban más, önkéntes alapon, de ugyancsak működőképes modell szerint tömörültek Hippokratész követői. A magyar kamara igyekezett tagjainak, elsősorban a közalkalmazott orvosoknak az érdekeit a társadalombiztosítás kiterjesztése és szabályozása során érvényesíteni. 

 Figyelemre méltó, hogy az OOK 1939 július elsejei hatállyal szabályzatot léptetett életbe az orvosi díjazás kötelező legkisebb mértékéről. 

A hazai orvostársadalmat végsőkig megosztó probléma a harmincas évek végén a „zsidókérdés” volt, melynek „megoldása”, illetve az erre irányuló törekvés az OOK tekintélyét aláásta, hitelét 1945-re teljesen lerombolta. A MONE elnöke, Csilléry András doktor nyújtotta be az első zsidótörvény tervezetét a parlamentben 1938 március 29-én, majd utódja, a fajvédő törvények kidolgozásában szerepet vállaló Orsós Ferenc patológus-professzor kezdeményezésére a kamara hivatalból sürgette a zsidótörvény további szigorítását, a zsidó kollégák eltávolítását az orvosi karból. A MONE a kamarából szerzett iratok alapján 1941-ben összeállította a zsidó orvosok jegyzékét, azt átadta a Honvédelmi Minisztériumnak, szorgalmazva a rajta szereplő orvosok munkaszolgálatra történő behívását. A német megszállás nyomán Csik László, az orvosi kamara akkori elnöke és Orsós Ferenc kérvénnyel fordult a belügyminisztériumhoz, sürgetve a hatóságokat, hogy az addig megkímélt, polgári munkaszolgálatban alkalmazott zsidó orvosokat mielőbb deportálják. Ennek az akciónak a háború után végzett becslések szerint mintegy 2500-an estek áldozatul, az ország zsidó orvosainak több mint a fele. 

Ilyen előzmények után helyezte hatályon kívül az Ideiglenes Kormány az Orvoskamarai Törvényt, feloszlatva ezzel a kötelező tagságra épülő orvosi kamarát. 

1949 és 1988 között nem működött orvosi kamara Magyarországon. A kamara betiltásában az  az antiszemita jobboldali kollaboráció volt az indító lökés, de a szocializmus általában nem támogatta a független szakmai vagy civil szerveződéseket. 

A Kamara szerepét a nemzetközi szervezeti tagságokban a MOTESZ töltötte be.

1988 decemberében, a rendszerváltás folyamatában megalakult a magát köztestületként definiáló, önkéntes tagságú Magyar Orvosi Kamara (MOK), mely nem tekintette magát az OOK jogutódjának. Az alapító okirat megállapítja: a kamara célja, hogy az orvosok szakmai, etikai, gazdasági és szociális érdekeit képviselje, s ezeket az érdekeket a társadalmi elvárásokkal egyeztesse, továbbá: vegyen részt az orvosok szakmai tevékenységének normatív szabályozásában és ellenőrzésében, magas szinten képzett, létszámát és szakmai megoszlását tekintve optimális orvoskar biztosításában. 

Az induló kamara aktív szervező munkát végzett, és a kormány  az önkéntes és törvényi háttér nélküli kamarát  partnerek tekintette.  

A MOK történetében  fontos mérföldkő a Magyar Orvosi Kamaráról szóló 1994. évi XXVIII. törvény melyet az Országgyűlés az 1994. március 8-i ülésnapján fogadott el.. A törvénnyel a jogalkotó elismerte az orvosi hivatás gyakorlóinak jogát a szakmai önkormányzathoz, mely önkormányzatiság “lehetővé teszi, hogy az orvostársadalom közvetlenül és a maga által választott testületei, tisztségviselői útján demokratikusan - a törvények által meghatározott keretek között - önállóan intézze szakmai ügyeit, meghatározza és a közérdekkel összhangban képviselje szakmai, etikai, gazdasági és szociális érdekeit, társadalmi súlyának, szellemi tőkéjének megfelelő mértékben hozzájáruljon az egészségpolitika alakításához, a lakosság egészségügyi ellátásának javításához.”[1] Bő egy hónap múlva – 1994. június 6-án – hatályba lép a Magyar Gyógyszerész Kamaráról szóló 1994. évi LI. törvény, ezt követi majd egy évtizeddel – 2003. december 6-i hatályba lépéssel – a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamaráról szóló 2003. évi LXXXIII. törvény. Az egészségügy területén tehát három szakmai kamara jön létre, mindhárom kötelező tagsággal, azaz orvosi, gyógyszerészi diplomához, szakdolgozói szakképesítéshez kötött tevékenységet csak az végezhet, aki tagja az illetékes kamarának.

Az 1994. évi régi kamarai törvény a MOK három szintű felépítését határozata meg: a) a települési, fővárosi kerületi orvosi kamarák (a továbbiakban együtt: helyi kamara), b) megyei, fővárosi területi orvosi kamarák (a továbbiakban együtt: megyei kamara) és c) országos szervek, melyek közül a megyei kamara és az országos szervek jogi személynek minősültek.

A 2006-os év döntő fordulatot hoz az egészségügy területén működő három hivatásrendi kamara életében. 2007. április 1-n hatályba lép az új kamarai törvény – 2006. évi XCVII. tv. Ekt. – mely egy jogszabályban, egységesen rendezi a három kamara feladat és hatáskörét, szervezeti felépítését, tagsági és felelősségi szabályait, de megszünteti a kötelező kamarai tagságot, egyben elvonja a köztestületi feladatok és jogosítványok jelentős részét.

2010 után megváltozott a MOK szerepe, és az Ekt. eddigi legnagyobb terjedelmű felülvizsgálat a 2011. évi XXIII. törvénnyel valósult meg 2011. április 1-i hatállyal. Ez a módosítás  2011. június 1-től újra kötelezővé tette a kamarai tagságot az Ekt. 14/A. §-a alapján mindhárom szakmai kamarában, és előírta, hogy a szakmai kamarák 2011. június-szeptember hónapban megtartandó - soron kívüli kamarai választások útján - új országos küldöttközgyűlést tartanak. E küldöttközgyűlésen új kamarai alapszabályt kell elfogadni, az alapszabály megalkotásával egyidejűleg, de legkésőbb 2011. október 31-éig új etikai kódexet kell megalkotni és legkésőbb 2011. december 31-ig új országos és területi ügyintéző szerveket és tisztségviselőket kell választani, továbbá az alapszabályban meghatározottak szerint ki kell alakítani a szakmai kamara szervezetrendszerét. Ezen szervezeti változások mellett jelentősen átalakult, bővült az etikai ügyek szabályanyaga is. 

A MOK megújulása 2019 decemberében kezdődött, amikor az OKGY a tisztségviselők meghatározó többségét lecserélte az Újratervezés csoport jelöltjeire.

2021. január 1. az elmúlt évtizedek legjelentősebb változását hozta a hazai orvostársadalom életében. Ekkor lépett  hatályba az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló 2020. évi C. törvény, mely elfogadja és törvényerőre emeli a kamara orvosi bérkövetelését és rendezi a tisztességes gyógyítással, betegellátással szembeni adósságát azáltal, hogy eltörli és büntetendővé teszi Magyarországon a hálapénz rendszerét.  

[1] 1994. évi XXVIII. törvény preambuluma